Budapesti angol verseny
Iskolánk tanulói február 7-én egy angol nyelvi versenyen vettek részt az Avicenna International College Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. A lelkes diákok Bakos Linda, Bálint Adina, Suplicz Lilla, Szabácsik Laura, Uhrin Ákos, Vincze Bálint és Vincze Máté voltak.
A versenyen írásban kellett feladatokat megoldani 45 perc alatt. A legjobb eredményt elérő tanulók szóbeli fordulón vehetnek részt a későbbiekben.
Gratulálunk! Büszkék vagyunk rátok!
GÖNCÖLJ A FÖLDÉRT!
Folytatódik a Sulizsák program az iskolában.
Ha szeretnének használt ruháiktól megszabadulni, március 7-éig van lehetőség az iskolában leadni azokat.
A következő szállítás március 10-én várható.
A leadott ruhaneműkkel iskolánk alapítványát is támogatják. Bővebben itt olvashatnak a programról:
https://figedy.hu/329-sulizsak-ruhagyujtes-az-iskolaban.html
Újabb kitüntetést vehetett át a Szárcsa Általános Iskola
A 2023/2024-es tanév Diákolimpiai versenyeken elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat a legeredményesebb pedagógusok és iskolák a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett ünnepségen.
Az eseménynek idén is a Magyar Tudományos Akadémia épülete adott otthont, ahol iskolánk – az elmúlt tanév nagyszerű eredményei után - ismét elnyerte az ország legeredményesebb Kisiskolája díjat.
Az ünnepségen dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, dr. Balatoni Katalin, köznevelési helyettes államtitkár, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Rasovszky Kristóf, olimpiai bajnok úszó, dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke és Balogh Gábor, az MDSZ elnöke adták át az elismeréseket.
Gratulálunk pedagógusainknak, Meggyes Ritának és Vizsoli Máriának!
Karácsony
Áldott Békés Karácsonyt!
Az utolsó délelőtt került sor iskolánkban a hagyományos karácsonyi műsorra, melyben számos tanulónk csillogtatta meg tehetségét. Zenés, táncos műsorszámok mellett egy hagyományos Betlehemes is helyt kapott.
Tanulóink, akik jó magaviseletükkel, iskoláért tett önzetlen munkájukkal kiérdemelték, hogy neveik felkerüljenek az angyalfára, átvették jutalmukat. A fa alatt lapuló új iskolai társasjátékokat együtt helyezték a karácsonyfa alá.
Mesés advent a Szárcsával
Adventi játékra hívjuk a családokat. Az alábbi linken online ablaknyitogató található. Minden ablaka egy karácsonyi mesét vagy történetet rejt. Nyissátok ki mindennap, és készítsetek listát róluk. A legjobban tetszőről készítsetek rajzot, és adjátok le január 10-ig a tanáriban Demjén-Kléber Eszter nevére.
https://app.myadvent.net/calendar?id=ebvbc9o4tbjiist24wo4yredkglz2r51
Karácsonyi jótékonysági programok
Kedves Szülők, Gyerekek! Idén is csatlakozunk a karácsonyi jótékonysági programok egyikèhez. Decemberben olyan egèszsègügyi intèzmènyek lakóinak gyűjtünk, ahol sok beteg fiatal èl. Kèrjük önöket, olvassák el a felhîvást ès támogassák kezdemènyezèsünket egy csokival és egy üzenettel vagy rajzzal. Köszönjük szépen, Szárcsa iskola diákönkormányzata.
1956-os forradalom
A Szárcsa Általános Iskolában ismét ünnepi műsorral emlékeztünk meg az 1956-os forradalom hőseiről. Az iskola nyolcadikos diákjai közösen idézték fel a szabadságért és függetlenségért folytatott harc meghatározó pillanatait, versmondással, korabeli beszéddel és tánccal tisztelegve a bátor forradalmárok előtt. A rendezvény célja az volt, hogy a tanulók mélyebben megértsék az 56-os események jelentőségét, és tisztelettel őrizzék a történelem értékeit és tanulságait.
Óvodai felhívás 2024-25

Szárcsa Általános Iskola meghirdeti az őszi programsorozatot: a játékos gyermektornát és az iskolakóstolgató foglalkozásokat.
Szeretettel várunk minden érdeklődő gyermeket és szüleit.
Iskolánk a Kis-Dunához közel, a Királyerdőben épült. Tágas udvaraival, tornapályájával jó sportolási lehetőséget kínál diákjainak. Szép környezetben, igényesen felszerelt szaktantermekben tanulhatnak a gyermekek.
Tanévnyitó
Szeptember 2-án az időjárás még nem vett tudomást az őszről, így egy igazi forró nyári napon kezdtük meg a 2024/2025-ös tanévet.
25 izgatott kisgyermek várta ,hogy végre ők is szárcsás diákok legyenek.
A " kis" elsősöket a "nagy" nyolcadikosok kézenfogva kísérték be évnyitó ünnepségünkre.
A második osztályosok nagy szerettel adták elő tanévnyitó műsorukat, mely után Vígh Krisztina igazgatónő hivatalosan is megnyitotta az idei tanévet.
Mindenkinek sikeres munkát és jó tanulást kívánunk!
Megkezdtük az őszi versenyszezont a sportban
Szeptember második vasárnapján került megrendezésre a 44. Fut a Csepel, ahol egy új, 10 km-es távon is megmérettethették magukat a lelkes amatőrök és profi futók. Iskolánkat Kisbalázs Mária tanárnő képviselte ebben a versenyszámban.
Összességében idén 64 fővel vett részt iskolánk a programon, akik közül eredményességben kiemelkedik a III. korcsoportban győztes Marton Levente, valamint a lányoknál ugyanebben a korosztályban 2. helyen végző Bornyi Míra.
🏃♀️➡️🏃🏃♂️🏃➡️
BUDAPESTI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPAT BAJNOKSÁG 2024/2025
Eredmények
10x200 méteres (fiú-lány) váltó 5. hely
Csapattagok: Somlyai Ramóna, Árvai Norbert, Badonszki Nóra, Czakó Gergő, Sinka Emma, Kecskés Imre, Suplicz Lilla, Bartók Tamás, Mocsáry Csenge, Udut Márk
Leány távolugró csapat – 2. hely
Csapattagok: Badonszki Nóra, Bornyi Míra, Sinka Emma, Somlyai Ramóna, Suplicz Lilla
Leány kislabdahajító csapat – 2. hely
Csapattagok: Badonszki Nóra, Bornyi Míra, Mocsáry Csenge, Somlyai Ramóna, Suplicz Lilla
Fiú kislabdahajító csapat – 1. hely
Csapattagok: Czakó Gergő, Hartai Botond, Kecskés Imre, Lendvai Dominik, Udut Márk
Taneszközlista
2024/2025-ös tanév
1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály
5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály
Kisiskolák Országos Atlétika Diákolimpia Döntője
Leány | |
Többpróba csapat tagok: | svédváltó tagok |
Bornyi Míra, Dani Eleonóra, Badonszki Nóra, Somlyai Ramóna, Horváth Larina, Kücsön Panna | Bornyi Míra, Somlyai Ramóna, Horváth Larina, Kücsön Panna |
Fiú | |
Marton Levente, Buday Benjámin, Lendvai Dominik, Bartók Tamás, Udut Márk, Katona Krisztián | Marton Levente, Bartók Tamás, Udut Márk, Katona Krisztián |





Elismerő Oklevél

Tanévzáró-2024
A tanévzáró ünnepség mindig különleges esemény, amelyen diákok,
tanárok és szülők egyaránt megünneplik az elmúlt tanév során elért eredményeket és
sikereket. Az idei tanévzáró ünnepség sem volt kivétel, tele volt meghitt pillanatokkal és
emlékezetes élményekkel.
Az ünnepséget a harmadik osztályos diákok által előadott ünnepi műsor nyitotta meg,
amelyben versmondás és tánc egyaránt helyet kapott. A műsor célja volt, hogy közösen
búcsúzzunk a tanévtől.
Az igazgatói beszéd során méltattuk a diákok kitartását, szorgalmát és az elért eredményeket.
Külön köszönetet mondtunk a tanároknak és a szülőknek a támogatásukért és
együttműködésükért.
A tanévzáró ünnepség keretében került sor a kitűnő bizonyítványok átadására, amelyeket azok
a diákok kaptak meg, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el az év során. Emellett
átadtuk az Év Diákja címet is, amelyet Mocsáry Nimród kapta, aki példamutató magatartásával,
kiemelkedő teljesítményével és aktív közösségi szerepvállalásával tűnt ki.
Az ünnepség végén minden diák izgatottan várta a vakáció kezdetét. Az iskolapadokat
elhagyva végre megkezdődhet a pihenés és a kikapcsolódás időszaka. A vakáció alatt
reméljük, hogy mindenki feltöltődik, új élményekkel gazdagodik, és kipihenten tér vissza a
következő tanév kezdetén.
Kívánunk minden diáknak, tanárnak és szülőnek csodálatos nyarat, tele vidámsággal és
feltöltődéssel!
Találkozunk szeptemberben, újult erővel és lelkesedéssel!
Ballagás-2024
Iskolánkban június 21-én került megrendezésre a hagyományos ballagási ünnepség, amely során a nyolcadikos diákok ünnepélyesen búcsút vettek az általános iskolai évektől.
A hetedik osztályosok egy színvonalas ünnepi műsort adtak elő, melyben versekkel, dalokkal köszöntötték a ballagókat.
A nyolcadikosok megható búcsúbeszédeikben felelevenítették a közösen eltöltött évek emlékeit, köszönetet mondtak tanáraiknak és szüleiknek a támogatásért és iránymutatásért.
Az ünnepség a zászló átadásával folytatódott, ahol a nyolcadikosok átadták az iskola zászlóját a hetedikeseknek, ezzel jelképezve a generációk közötti folytonosságot és az iskola szellemiségének továbbadását.
Az ünnepség keretében került sor a Szárcsa díj átadására is, melyet Kücsön Panna vehetett át, aki kiemelkedő tanulmányi eredményeivel és példamutató magatartásával érdemelte ki ezt a rangos elismerést.
Az igazgatói beszédében megköszönte a diákok kitartását, szorgalmát és munkáját az elmúlt évek során, és sok sikert kívánt nekik a jövőbeni kihívásokhoz. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az itt megszerzett tudás és értékek biztos alapot nyújtanak a további tanulmányaikhoz és életük sikeres alakításához.
A ballagási ünnepség zárásaként a nyolcadikosok elbúcsúztak tanáraiktól, diáktársaiktól és az iskolától, ahol annyi szép élményben volt részük. Gratulálunk minden ballagó diáknak, és sok sikert kívánunk nekik a jövőben!
Júniális - Egy vidám nap
"Ilyenek vagyunk"
2024.06.14-én ismét megrendezésre került évadzáró Gálaműsorunk a Királyerdei Művelődés Házban. Diákjaink nagyszabású és magas színvonalú produkciókkal kápráztatták el a közönséget. Minden évfolyam fellépett egy tánccal, voltak egyéni hangszeres előadások is és szavalások is. Az est hangulatát a nyolcadik osztály csodálatosan szép keringője alapozta meg, melyet követtek a jobbnál-jobb és professzionálisabb előadások. Mindenki nagyon jól érezte magát, legyen az szereplő vagy vendég.
Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját.
Június 4. – A Nemzeti Összetartozás Napja
A trianoni békére és a Nemzeti Összetartozás Napjára ünnepi műsorral emlékeztünk az
iskolában. A nap során a tanulók egy ppt vetítésen ismerkedtek meg a trianoni béke
következményeivel, a határokon túl született híres emberekkel és a történelmi Magyarország
nevezetességeivel. Végül Trianon témájú totó kitöltésével zárult az emlékezések sora.
2010 óta ünnepeljük ezt a napot, mely a magyar történelem szomorú eseményére a trianoni
békeszerződésre emlékeztet minket, és arra, hogy több millió magyar él Magyarország
határain kívül, akik több mint 100 éve sokszor ellenséges környezetben őrzik anyanyelvüket,
kultúrájukat.
A magyar Országgyűlés 2010-ben a trianoni béke napját, június 4-ét emléknappá
nyilvánította. Ugyanakkor azt is megfogalmazták, hogy ez a nap a Nemzeti Összetartozás
napja kell, hogy legyen, hiszen ma is sok magyar ember él a határokon túl ősei földjén, amit a
trianoni békében elvesztettünk. A határon túli magyarokkal ma is szoros a kapcsolatunk. A
népszokások, a kultúra, anyanyelvünk, múltunk dicső, vagy tragikus emlékei mind-mind
összekötnek minket velük.
Pedagógusnap
Nagyon szépen köszönjük a kedves Szülők értünk való fáradozását pedagógusnap alkalmából.
Madarak és fák napja
Ebben a tanèvben nagyszabású rendezvèny keretein belül tartottuk a Madarak és fák napját. A reggeli órákban virág -ès növènyvásárt tartottunk, mélyen a diákjaink által nevelt növènyeket lehetett megvásárolni. Ezt követően sètáltunk a Duna-parton majd növènyfelismerèssel, fèszekkèszîtèssel telt a dèlelőtt. A gyerekek nagy örömmel fotóztak ès határoztak meg növènyeket, madarakat. Rendkívül jó hangulatú programon vett rèszt az iskola apraja ès nagyja.
Kimagasló “Szárcsás” eredmények a Budapesti Atlétika Diákolimpián
BUDAPEST BAJNOK ÉS
ORSZÁGOS DÖNTŐBE JUTOTT
Somlyai Ramóna (6.o) 60 m és egyéni többpróba
Albrecht Noel (8.o.) kislabdahajítás
IV. korcsoportos 4 x 100 m leány váltó (Horváth Larina, Kozics Nóra, Oravecz Dóra, Kücsön Panna 8.o.)
EZÜST ÉRMES
Balázs István (8.o.) egyéni többpróba
Katona Krisztián (6.o.) kislabdahajítás
Kücsön Panna (8.o.) kislabdahajítás és egyéni többpróba
IV. kcs. leány többpróba csapat
(Horváth Larina, Kücsön Panna, Mocsáry Csenge, Müller Dorottya, Oravecz Dóra)
IV. kcs. fiú többpróba csapat
(Albrecht Noel, Balázs István, Fok Levente, Katona Krisztián, Sádt Bence, Udut Márk)
BRONZÉRMES
III. kcs. leány többpróba csapat
(Badonszki Nóra, Sinka Emma, Sinka Lilien, Somlyai Ramóna, Suplicz Lilla)
III. korcsoportos 4 x 100 m leány váltó (Somlyai Ramóna, Suplicz Lilla, Badonszki Nóra, Sinka Emma)
Pályaorientációs nap
Immár harmadik éve rendeztük meg Pályaorientációs napunkat, ahol diákjaink megismerkedhettek különböző szakmákkal. Idén az MVM által támogatott Gördülő Energia-program keretein belül néztünk meg fizikai kísérletek. Ezt követően a tűzoltóság képviselői tartottak egy nagyon érdekes, interaktív foglalkozást. Diákjaink nagyon jól érezték magukat, úgy távoztak haza erről a szuper napról, hogy "de kár, hogy vége van".
Dél-Pesti Tankerületi Központ
Tájékoztatás a 2024/2025. tanév általános iskolai étkezésről.
Ingyenes étkezés megrendelése rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény/egyéb határozat * MELLÉKLETEK
FELHÍVÁS
a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti – de legkésőbb az azt követő évben – tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé.
Március 15.
2024.03.14-én megtartottuk megemlékező ünnepségünket az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 176. évfordulójának alkalmából. Meghitt műsorunkat a hatodik osztályosok adták elő, melyet énekszóval és kedves dallamokkal kísért az énekkar. Színes videók és közös szavalás színesítették a műsort. Méltó megemlékezést tartottunk hőseink emlékére.
Iskolai Szavalóverseny
2024.03.11-én megrendeztük iskolánkban a Házi Szavalóversenyt, melyre nagyon sok kisgyermek jelentkezett. Boldogan szavalták el verseiket kicsik is, nagyok is egyaránt. A versválasztás rendkívül sikeres és ötletes volt.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Kerületi Szövegértő verseny
2024 februárjában megrendezésre került a kerületi Szövegértő verseny.
Tóth Dóra Stefi 5. osztályos tanuló 7. helyezést
Szilágyi Péter 6. osztályos tanuló 6. helyezést
Badonszki Nóra 7. osztályos tanuló 6. helyezést ért el a versenyen.
Gratulálunk az eredményekhez!
Kerületi torna diákolimpia
Kerületi torna diákolimpián II.korcsoportban ELSŐ helyen végzett iskolánk A csapata. Csapattagok: Balázs-Fülöp Zselyke,Hajdu-Nonn Dorina,Tóth Stefi,Tóth Szofi.
IV. helyen végzett az újonc B csapat : Kenéz Zselyke,Kocsis Hanna,Nagy Dorka Zille,Nagy-Barta Kamilla.
Egyéniben:
I. Hajdu-Nonn Dorina
II. Tóth Szofi
III. Tóth Stefi helyen végeztek.
Szívből gratulálunk a versenyző gyerekeknek és a felkészítő Rita néninek
Újabb elismerést kapott a Szárcsa Általános Iskola
"Budapest legaktívabb általános iskolája"
A Budapesti Diáksport Szövetség február 1-jén rendezte meg a 2022/2023-as tanév eredményességi díjátadó ünnepségét a Magyar Sport Házában.
Az eseményen részt vett Dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár, Varga András, a Budapesti Diáksport Szövetség elnöke, Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudomány Egyetem képviseletében Prof. Hamar Pál.
A köszöntő beszédek után a diákok kerültek főszerepbe. Minden Országos Diákolimpiai Bajnoki címet szerezett egyéni versenyző és csapat díjazásban részesült.
Ezt követően azon általános és középiskolák vehettek át díjat, akik létszámarányosan a legtöbb részvétellel képviselték iskolájukat a budapesti diákolimpiai versenyeken.
Ezen kategórián belül iskolánk a “Budapest legaktívabb általános iskolája” díjat vehette át.
Gratulálunk a kimagasló elismeréshez a testnevelőknek, Meggyes Ritának és Vizsoli Máriának, és minden olyan diákunknak, akik aktív részesei voltak az elmúlt tanév diákolimpia versenyeinek.
Fogadó órák időpontjai
2024-25-ös tanév I. félév
iskola telefonszáma: 06-1-278-2374
titkárság telefonszáma: 06-30-832-1817
2024. február 09. Iskolai farsang
Iskolánk idén is megrendezte nagy sikerű farsangi bálját. Hagyományaink szerint a bált először az
osztályok közös produkcióival kezdtük, majd rövid szünet után az egyéni jelmezesek
bemutatkozására került sor. Az intézmény apraja-nagyja részt vett a különböző műsorokban. Színes
osztály fellépésekkel és különböző ötletes egyéni jelmezekben jelentek meg diákjaink a színpadon,
okozva ezzel nagy örömet a családtagjaiknak, tanáraiknak. Jó volt látni a felhőtlenül szereplő
gyermekek mosolyát és elégedettségét. A színvonalas csoportos és színes egyéni jelmezek után a
zsűri hosszas tanácskozásra vonult vissza. Sokan kisebb-nagyobb ajándékokat is nyertek a tombolán,
valamint a zsákba macska nyereményei is nagy meglepetéseket okoztak a farsangolóknak. A
hagyományos fánk evés sem maradt el a fellépések után.
Rendkívül jó hangulatú és vidám ünnepségünk volt.
A Magyar Diáksport Szövetség január 19-én díjazta a 2022/2023-as tanév legeredményesebb iskoláit és testnevelőit.
A díjátadó ünnapségnek a Magyar Tudományos Akadémia adott otthon. Az eseményen részt vett dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ elnöke, Molnár Irina, a Nemzeti Sport ügyvezetője és Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.
A díjátadón a vármegyénként, illetve Budapesten legsikeresebb testnevelőket jutalmazták, valamint a legaktívabb és legeredményesebb általános, közép- és kisiskolák vehettek át elismerést. Utóbbi kategóriában a csepeli Szárcsa Általános Iskola kapta a legrangosabb díjat, miután az előző tanévben elért sporteredményeivel a legjobbnak bizonyult az országban.
A fantasztikus eredményhez gratulálunk a felkészítő pedagógusainknak, Meggyes Ritának és Vizsoli Máriának, valamint minden olyan diákunknak, akik részt vettek a megmérettetéseken. Az idei tanévre is hasonlóan aktív és sikeres versenyzést kívánunk!
Szárcsa Általános Iskola vezetősége
Meghívó-Leendő elsősök
Sok szeretettel meghívunk minden érdeklődőt Szülői tájékoztatónkra.
Téma: Általános tájékoztatás a leendő első osztályos tanulók szülei részére az iskola oktatási programjával, mindennapi életével és a beiskolázással kapcsolatban.
Időpont: 2024. február 14. (szerda) 17.00 óra
Az iskola vezetősége és a tanítók
Cím: 1213 Budapest, Szárcsa utca 9-11.
Karácsony
ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYT!
1956-os forradalom
Iskolánkban idén rendhagyó módon különböző programokkal emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről. A hetedik és nyolcadik osztályosok moziba mentek és a Szabadság szerelem című filmet tekintették meg. A fiatalabb korosztály intézményes keretek között vett részt project órákon. Filmnézés, események megbeszélése, kreatív feladatok megoldásával töltötték az időt.
Budapesti Atlétika Ügyességi és Váltó Csapatbajnokság
Bővebben: Budapesti Atlétika Ügyességi és Váltó Csapatbajnokság
Budapesti Filharmónia Társaság előadása iskolánkban
A Lázár Ervin program keretén belül a Budapesti Filharmónia Társaság Táncolni mindenki tud!-Hallgasd meg, éld át, táncold el! című előadást élvezték szerdán az alsósok. Nagyon szuper program volt! Köszönjük
A legkisebb szárcsások első napja
2023. szeptember 1- én az izgatott elsősöket az 5.osztályosok kísérték be a Tanévnyitó ünnepélyünkre. A 2. osztályosok vidám műsorral indították el a 2023/24 - es tanévet.
Az első napon legifjabb diákjaink megismerkedtek egymással, a tanító nénikkel és az iskolával.
Sok sikert kívánunk nekik!
Szárcsások az Atlétika Világbajnokságon
Az Atlétikai VB programjaként diákolimpikonok futottak szombat délelőtt 10x200 méteres váltóversenyt a Nemzeti Atlétikai Központban. A versenyszámra olyan csapatok kerültek meghívásra, akik a 2022/2023. tanévben eredményesen szerepeltek a Diákolimpia® Ügyességi- és Váltófutó Csapatbajnokságon. Csapatunk tagjai: Árvai Norbert, Badonszki Nóra, Bornyi Márton Zsombor, Horváth Larina, Kecskés Imre, Kenéz Hunor, Sinka Emma, Sinka Lilien, Somlyai Ramóna, Suplicz Lilla, Udut Márk, Yusuf Ali.
Köszönjük a felkészítést Vizsoli Mária testnevelőnek.
🏆Hatalmas élmény volt a gyerekeknek, szülőknek, szurkolóinknak.🏆
Búcsúzunk
Mély fájdalommal búcsúzunk szeretett kollégánktól Bozi Tamástól. Szívünkben örökké él. |
Október 23
Iskolánkban 2022.10.21-én került megrendezésre az 1956-os Forradalom és Szabadságharc megemlékező műsora. Nyolcadikos diákjaink színvonalas műsorral tisztelegtek hőseink előtt.
Filmnézés a Csepel moziban
2022.12. 16-án iskolánk részt vett az Önkormányzat szervezésében zajló ünnepi filmnézésen a Kultik Csepel Moziban. Gyermekeinket kukoricával és üdítővel várták a szervezők és megtekintettük a Pil, a neveletlen királylány című animációs filmet.
Adventi gyertyagyújtás
Hagyományainkhoz híven idén is közösségi program keretén belül meggyújtottuk iskolánk adventi koszorújának első gyertyáját. Az énekkar elénekelt egy szép karácsonyi dalt és a 3. osztályos tanulók szavaltak el egy szép verset.
2022. 12. 19 -én a hagyományos adventi gyertyagyújtás alkalmával a 8. osztályos tanulóink egy kedves karácsonyi slágert énekeltek el angolul. Ezt követően szaloncukorral kínáltuk iskolánk tanulóit
Felhívás
A tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti – de legkésőbb az azt követő évben –tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába
lépéshez szükséges szintet. A gyermek felvételéről az intézményvezető dönt. Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtott, de az intézmény fenntartójának címzett kérelemmel – a szülő eljárást indíthat jogszabálysértésre, az intézmény belső szabályzatának megsértésére, illetve érdeksérelemre való hivatkozással. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést. Az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes (kötelező felvételt biztosító) vagy a választott iskola első évfolyamára az alábbiak szerint:
1. Az általános iskolai beiratkozás időpontja:
2022. április 21. (csütörtök) 8-19 óra
2022. április 22. (péntek) 8-19 óra
Adománygyűjtés
Kedves Szülők!
Tankerületünk is adománygyűjtést szervez iskolánként az ukrajnai háborúból hazánkba érkező menekültek megsegítésére. Aki szeretne, becsatlakozhat a kezdeményezésbe. Az adományokat kedd estig fogadjuk iskolánk területén. Az adományok gyűjtése, csoportosítása, esetleges csomagolása Kisbalázs Mária feladata lesz, aki a könyvtárban gyűjti a beérkezett csomagokat. Az elszállítást külső cég végzi majd, nekünk csak fogadni kell a felajánlásokat. Az alábbi listában megtalálható, mely termékekre lenne nagy szükség. Javasolom, hogy lehetőség szerint jól szállítható, dobozolható kiszerelés lehetőségét kérjük az adományozóktól, esetleg osztályközösségektől. De azt jó lenne elkerülni hogy ömlesztve –összetörve ,szétszakadva stb. - továbbítsuk a jószándékból adott segítséget.
" BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK"
Kedves Diákok, Szülők, Kollégák!
Szeretnénk megköszönni, hogy ebben az új helyzetben helytáll Mindenki!
Örömmel látjuk, hogy nincsenek akadályok az együttműködésben!
Továbbra is ugyanilyen kitartó munkára bíztatunk Mindenkit!
"BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK!"
Kréta
Tisztelt Szülők!
Az idei tanévben új e-napló bevezetésére kerül sor iskolánkban. Szeptember 1-jétől a KRÉTA naplót fogjuk használni, illetve a KRÉTA elektronikus ellenőrzőn keresztül juthatnak hozzá gyermekük iskolai tanulmányaival kapcsolatos információkhoz.
Az új e-napló a https://klik035180001.e-kreta.hu oldalon keresztül érhető el. A belépéshez szükséges felhasználói azonosítót és jelszót az osztályfőnököktől kapják meg.
Mit tud az elektronikus napló? A legfontosabb, hogy a szülők így folyamatosan és szinte azonnal hozzájutnak a gyerekek tanulmányaival kapcsolatos információkhoz. Az iskola számára megkönnyíti a napi adminisztrációt, a szülők tájékoztatását, a nyilvántartások vezetését, a statisztikák elkészítését. Használható számítógépen és okostelefonon is. (IOS, Android)
Az osztályfőnökök a KRÉTA naplóban követni tudják, hogy a családból ki, mikor lépett be. Amennyiben ez hosszabb ideje nem valósul meg, jelezni fogunk a szülőknek.
A szülő és a tanuló ha belép az @Ellenőrzőbe, ezt a menüsort láthatja.
Amikor már a tanárok elindították a naplót a szülők a következő információkat fogják látni az ellenőrzőben.
- a megtartott óra anyagát,
- a házi feladatot a tanuló hiányzását,
- esetleges késését,
- házi feladat, vagy felszerelés hiányát,
- dicséretét, vagy egyéb tanári bejegyzést.
- a kapott érdemjegyeket,
- a tanuló adott tárgyból elért átlagát,
- az adott tárgy osztályátlagát hiányzását,
- az igazolandó órákat,
- az iskola és a pedagógusok üzeneteit,
- bukásveszély esetén figyelmeztetést pirossal.
Az @Ellenőrző eléréséhez természetesen internet hozzáférés szükséges. Azok a szülők, akik sem otthon, sem munkahelyükön nem tudnak internetezni, azok számára az iskolában is lehetőséget biztosítunk az elérésre.A elektronikus ellenőrzővel kapcsolatos információkat az alábbi linken olvashatják:https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=2424862
Elérhetőségek
Iskolánk címe: Budapest, XXI. (Csepel) Szárcsa utca 9-11.
Telefon, Fax: 06-1-278-2374
Mobil: 06-30-8321817
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
OM azonosító: OM-035180
Nyitvatartási idő: Hétfőtől péntekig 6:30-18:00 óráig.
Ebédbefizetés: Tormás Judit
Telefon: 06-70-4432918
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Iskolai védőnő: Palcsó-Lécz Izabella
Telefon: 06-70-1980199
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Iskolapszichológus: Kenczler Dávid Ádám
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Királyerdei Szárcsa Alapítvány
Címe: 1213 Budapest, Szárcsa utca 9-11
Adószáma: 18047950-1-43
Versenyek
EREDMÉNYEK
2022-2023-as tanév
KERÜLETI MEZEI FUTÓ BAJNOKSÁG
2023. MÁRCIUS 22.
1-2. osztály leány-Csapat 2. hely
(Kenéz Zselyke, Jókay Zorka, Macskási Anasztázia)
Egyéni
Macskási Anasztázia – 3. hely
3. osztály leány-Csapat 2. hely
(Bornyi Míra, Paksai Viven, Ablonczy-Varga Blanka)
Egyéni
Bornyi Míra – 1. hely
Paksai Vivien – 3. hely
4. osztály leány-Csapat 1. hely
(Sinka Emma, Árvai Klaudia, Petró Júlia)
Egyéni
Sinka Emma – 1. hely
1-2. osztály fiú-Csapat 1. hely
(Holenik Miron, Kulcsár Balázs, Marton Levente, Lendvai Levente)
Egyéni
Marton Levente – 1. hely
Kulcsár Balázs – 4. hely
Lendvai Levente – 6. hely
3. osztály fiú-Csapat 4. hely
(Jókay Domonkos, Dömötör Attila, Buday Benjámin, Szamkó Ádám)
Egyéni
Jókay Domonkos – 2. hely
5. osztály leány-Csapat 2. hely
(Somlyai Ramóna, Badonszki Nóra, Sinka Lilien, Suplicz Lilla)
Egyéni
Somlyai Ramóna – 3. hely
6. osztály leány-Csapat 3. hely
(Horváth Larina, Mocsáry Csenge, Dockery Emma, Horváth Angelika)
7-8. osztály leány-Csapat – 1. hely
(Mihálka Alícia, Mihálka Mercédesz, Kücsön Panna, Müller Dorottya, Suszter Korina)
Egyéni
Mihálka Alícia – 1. hely
Mihálka Mercédesz – 3. hely
Kücsön Panna – 4. hely
5. osztály fiú-Csapat 3. hely
(Usuf Ali, Czakó Gergő, Di Pol Vince, Árvai Norbert, Kenéz Hunor)
Egyéni
Usuf Ali – 4. hely
6. osztály fiú-Csapat 4. hely
(Kecskés Imre, Bornyi Zsombor, Udut Márk, Nagy Zalán)
Egyéni
Kecskés Imre – 5. hely
7-8. osztály fiú-Csapat 3. hely
(Udut Ádám, Horváth Antónió, Fok Levente, Deák András, Nagy Brandon)
Egyéni
Udut Ádám – 1. hely
Felkészítő tanárok: Meggyes Rita és Vizsoli Mária
KERÜLETI MATEMATIKA VERSENY
Suplicz Lilla
6. osztály
III. hely
Felkészítő tanár: Péter Irén
FŐVÁROSI ÁLATLÁNOS ISKOLAI INFORMATIKA ALKALMAZÓI VERSENY
Prezentáció kategória
Badonszki Lili
8. osztály
II.hely
Szövegszerkesztés kategória
Kücsön Panna
7. osztály
IV.hely
Grafika kategória
Vincze Bálint
5. osztály
IX.hely
Felkészítő tanár: Veres Judit Erika
KERÜLETI TEREMATLÉTIKA DIÁKOLIMPIAi
Fok Levente – helyből távolugrás – 5. hely
Szabó Bence – súlylökés 1. hely
Nagy Brandon – 1 körös sprintverseny – 1. hely
Kücsön Panna – súlylökés – 1. hely
Oravecz Dóra – 1 körös sprintverseny – 2. hely
4 x 1 körös váltóverseny – 2. hely – Somlyai Ramóna - Horváth Larina - Kücsön Panna -
Oravecz Dóra összeállításban.
Gratulálunk a fantasztikus szerepléshez!
Felkészítő tanár: Vizsoli Mária
FUT A CSEPEL
2022. szeptember
56 Szárcsás résztvevő
Bornyi Míra 2. hely
Udut Ádám 2. hely
BUDAPESTI ATLÉTIKA ÜGYESSÉGI CSAPATBAJNOKSÁG
2022. szeptember
Az idei év első atlétika versenyére iskolánk három csapattal nevezett, melyből kettő diadalmaskodott, egy pedig második helyezést ért el.
Budapesti bajnokságot nyert a fiú kislabdahajító csapat (Balázs István, Deák András, Nagy Brandon, Schádt Bence, Szabó Bence) és a 10 x 200 méteres váltócsapat (Horváth Larina, Kircsi Boglárka, Kücsön Amina, Kücsön Panna, Suplicz Dorka, Deák András, Gáspár Ábel, Nagy Brandon, Szabó Bence, Udut Ádám).
Nagy csatában, pár centiméter különbséggel nyert ezüstérmet a leány kislabdahajító csapat (Botos Viktória, Horváth Larina, Kelemen Zsófia, Kircsi Boglárka, Kücsön Panna).
KERÜLETI ATLÉTIKA ÜGYESSÉGI CSAPATBAJNOKSÁG
2022. október
Fiú kislabdahajítás – 1. hely
Fiú váltó – 1. hely
Leány váltó – 2. hely
Leány távolugrás – 2. hely
Leány kislabdahajítás – 4. hely
ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA CSAPATBAJNOKSÁG
2022. október
Vegyes váltó – 10 x 200 m – 11. hely
Felkészítő tanárok: Meggyes Rita és Vizsoli Mária
2021-2022-es tanév
KERÜLETI MEZEI DIÁKOLIMPIA
1-2. osztály leány csapat 2. hely (Ablonczy-Varga Blanka, Bornyi Míra, Paksai Viven, Tóth Stefi)
Egyéniben Bornyi Míra 1. hely, Paksai Vivien 3. hely
1-2. osztály fiú csapat 4. hely (Buday Benjámin, Marton Levente, Holenik Miron, Tóth Zsolt)
Egyéniben Marton Levente 2. hely
3. osztály leány csapat 2. hely (Sinka Emma, Petró Júlia, Csőváry Réka, Árvai Klaudia)
Egyéniben Sinka Emma 1. hely
4. osztály leány csapat 2. hely (Badonszki Nóra, Sinka Lilien, Somlyai Ramóna, Suplicz Lilla
Egyéniben Badonszki Nóra 2. hely
4. osztály fiú csapat 4. hely (Árvai Norbert, Bartók Tamás, Czakó Gergő, Kenéz Hunor)
Egyéniben Czakó Gerő 1. hely
5. osztály leány csapat 2. hely (Badonszki Nelli, Dockery Emma, Horváth Larina, Mocsáry Csenge)
5. osztály fiú csapat 3. hely (Bornyi Zsombor, Kósa Zoltán, Nagy Áron, Udut Márk)
Egyéniben Udut Márk 2. hely
6. osztály leány csapat 1. hely (Kircsi Boglárka, Kücsön Panna, Mihálka Alícia, Suplicz Dorka)
Egyéniben Mihálka Alícia 1. hely, Kücsön Panni 4. hely
7-8. osztály leány csapat 1. hely (Badonszki Lili, Galgovszki Boglárka, Kücsön Amina, Mihálka Mercédesz, Péter Kíra)
Egyéniben Mihálka Mercédesz 1. hely Péter Kíra 2. hely, Galgovszki Boglárka 7. hely, Kücsön Amina 9. hely
7-8. osztály fiú csapat 4. hely (Horváth Antónió, Nagy Levente, Szabó Bence, Udut Ádám)
Egyéniben Udut Ádám 3. hely
Felkészítő tanárok: Meggyes Rita és Vizsoli Mária
FŐVÁROSI INFORMATIKAI ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY
Prezentáció kategória
Badonszki Lili
7. osztály
II.hely
Felkészítő tanár: Veres Judit
KERÜLETI MATEMATIKA VERSENY
Badonszki Lili
7.osztály
I. hely
Kelemen Lili
8.osztály
I.hely
Felkészítő tanárok: Péter Irén és Veres Judit
KERÜLETI INFORMATIKAI ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY
Komplex | Batiz Léda |
6. osztály | I. hely |
Komplex |
Kücsön Panna |
6. osztály | II. hely |
Prezentáció |
Badonszki Lili |
7. osztály | I. hely |
Felkészítő tanár: Veres Judit
KERÜLETI ATLÉTIKA CSAPATBAJNOKSÁG
Leány váltó I. hely
Sinka Emma 3. osztály
Somlyai Ramóna 4. osztály
Horváth Larina 6. osztály
Mihálka Alícia 6. osztály
Mihálka Mercédesz 7. osztály
Péter Kíra 8. osztály
Fiú váltó I. hely
Hámori Vajk 4. osztály
Bartók Tamás 4. osztály
Udut Márk 5. osztály
Nagy Brandon 7. osztály
Udut Ádám 7. osztály
Nagy Levente 7. osztály
Fiú kislabdahajítás I. hely
Gera Balázs 3. osztály
Kovács Kristóf 4. osztály
Szalai Áron 6. osztály
Katona Krisztián 5. osztály
Szabó Bence 7. osztály
Matthews Joseph 8. osztály
Leány távolugrás II. hely
Csőváry Réka 3. osztály
Suplicz Lilla 5. osztály
Hajdu-Nonn Míra 5. osztály
Kücsön Amina 6. osztály
Kücsön Panna 6. osztály
Kelemen Lili 8. osztály
Leány kislabdahajítás IV. hely
Bálint Lilla 3. osztály
Sinka Lilien 4. osztály
Horváth Larina 6. osztály
Kücsön Amina 6. osztály
Kücsön Panna 6. osztály
Kelemen Lili 8. osztály
BUDAPESTI MEZEI DIÁKOLIMPIA
Csapat
II. kcs. lány V. hely
(Árvai Klaudia, Badonszki Nóra, Csővári Réka, Sinka Emma, Somlyai Ramóna, Suplicz Lilla)
II. kcs. fiú VI. hely
(Árvai Norbert, Bartók Tamás, Czakó Gergely, Di Pol Vince, Gyulai Hunor, Hámori Vajk, Iratosi Sándor, Kenéz Hunor)
III. kcs. lány VII-XII. hely
(Kircsi Boglárka, Mihálka Alícia, Mocsáry Csenge, Suplicz Dorka)
III. kcs. fiú VII-XII. hely
(Bornyi Zsombor, Kósa Zoltán, Mocsáry Nimród, Takács Áron, Udut Márk)
IV. kcs. lány – 5. hely
(Kelemen Lili, Kücsön Amina, Mihálka Mercedesz, Péter Kíra)
IV. kcs. fiú 3. hely
(Matthews Joseph, Nagy Levente, Szabó Bence, Udut Ádám)
Egyéni
II. kcs. lány BADONSZKI NÓRI XVII. HELY
III. kcs. lány MIHÁLKA ALÍCIA V. HELY
IV. kcs. lány MIHÁLKA MERCEDESZ III. HELY
PÉTER KÍRA XI. HELY
IV. kcs. fiú MATTHEWS JOSEPH IV. HELY
UDUT ÁDÁM V. HELY
Az Országos Döntőbe kvalifikálta magát Mihálka Mercedesz és Matthews Joseph.
SZÍVBŐL GRATULÁLUNK MINDEN VERSENYZŐ DIÁKNAK!!!
Felkészítő tanárok: Meggyes Rita és Vizsoli Mária
2020-2021-es tanév
FŐVÁROSI MATEMATIKA VERSENY
Kelemen Lili
7.osztály
I.hely
Badonszki Lili
6.osztály
III. hely
KERÜLETI MATEMATIKA VERSENY
Badonszki Lili
6.osztály
II. hely
Kelemen Lili
7.osztály
II.hely
Felkészítő tanárok: Péter Irén és Veres Judit
2019-2020-as tanév
KERÜLETI INFORMATIKAI ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY
Komplex | Kelemen Lili | 6. osztály | I. hely |
Prezentáció | Kovács Gergő | 8. osztály | I. hely |
Szövegszerkesztés | Csapó Ákos | 8. osztály | II. hely |
Deák Enikő | 7. osztály | V. hely | |
Grafika | Fancsali Zádor | 5. osztály | III. hely |
Felkészítő tanár: Veres Judit
KERÜLETI ANGOL VERSENY
1.hely
Batiz Iván, Torma Álmos, Száfner Zsolt
Felkészítő tanár: Kondor Ágnes
BUDAPESTI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA
„B” kategória
2020. 02. 08-án került megrendezésre a Budapesti Úszó Diákolimpia Döntője a Tüskecsarnok uszodájában, ahol a korábbi kerületi győztesek és érmesek - Mihálka Alicia, Mihálka Mercedesz, Mihálka Szintia és Matthews Joseph – képviselték iskolánkat.
A lányok az erős mezőnyben jól teljesítettek, egyéni csúcsokat értek el.
Matthews Joseph 100 méter gyorsúszásban ezüstérmet, míg 100 méter hátúszásban bajnoki címet szerzett.
Ezzel mind a két számban kvalifikálta magát az országos döntőbe.
Gratulálunk!
KERÜLETI LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
III-IV. korcsoport
4. hely
Csapattagok
4.o. Botos Viktória, Kaluja Fanni
5.o. Kircsi Boglárka
6.o. Bori Andrea, Hegedűs Eszter, Kelemen Lili
7.o. Angyal Mercédesz, Deák Enikő
KERÜLETI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA
Egyéni és váltó verseny
I. korcsoport
Czakó Gergely 3. hely hátúszás
4. hely gyorsúszás
II. korcsoport
Udut Márk 1. hely mellúszás
2. hely gyorsúszás
4x25 m gyorsváltó
3. hely
Tok Balázs, Vincze Bálint, Bornyi Márton, Udut Márk
III. korcsoport
Udut Ádám 1. hely gyorsúszás
2. hely mellúszás
Matthews Joseph 1. hely hátúszás
2. hely gyorsúszás
4x50 m gyorsváltó
3. hely
Nagy Levente, Csöppüs Bálint, Matthews Joseph, Udut Ádám
Felkészítő tanár: Vizsoli Mária és Bozi Tamás
KERÜLETI SZÖVEGÉRTŐ VERSENY
Kelemen Lili
6.osztály
3. hely
Felkészítő tanár: Kisbalázs Mária
KERÜLETI ATLÉTIKA CSAPATBAJNOKSÁG
Leány kislabdahajítás 2. hely
( Horváth Larina, Kelemen Zsófia, Glavanov Anna, Kelemen Lili, Gonda Angelika, Angyal Mercédesz)
Fiú Kislabdahajítás 5. hely
Katona Krisztián, Matthews Joseph László, Kamen Ákos, Udut Márk, Sára Bálint)
Leány Távolugrás 2. hely
(Horváth Larina, Kaluja Fanni, Kelemen Lili, Deák Enikő, Dankó Inez, Gonda Angelika)
Leány Váltófutás 3. hely
(Horváth Larina, Kaluja Fanni, Suplicz Dorka, Dankó Inez, Rudolf Dorka, Deák Enikő)
Fiú Váltófutás 5. hely
(Balázs István, Matthews Joseph László, Horváth Antonió, Szafner Zsolt, Sós Mátyás)
Felkészítő tanár: Vizsoli Mária és Bozi Tamás
KÖZZÉTÉTELI LISTA
- A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége
- A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége
- Az országos mérés-értékelés évenkénti eredményei
- Intézményünk továbbtanulási mutatói, beiskolázás
- A tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatokat
- A tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetősége
- A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai
- A tanév szaktárgyi vizsgáinak szabályai
- A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata
- Iskolai osztályok száma, és az egyes osztályokban tanulók létszáma
- Tanév helyi rendje, tanév rendje - 2017/2018-as tanév
- Intézmény nyitvatartási és csengetési rendje
- A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma
14. Intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés értékelése
15. Intézményvezetői tanfelügyeleti ellenőrzés értékelése
Tanárok
2021-2022-es tanév
Felső tagozaton tanítók névsora
Osztályfőnök | Tanított tantárgyak | ||
1. | Vígh Krisztina |
igazgató, földrajz |
|
2. | Kőhalmi Katalin |
igazgatóhelyettes, fejlesztő pedagógus |
|
3. | Meggyes Rita | 5. osztály | testnevelés |
4. | Fóris Zoltán Örs | kémia, biológia, könyvtár | |
5. | Hajdu-Nonn Nikolett | 6. osztály | angol, etika |
6. | Kondor Ágnes | angol, történelem | |
7. | Horváthné Kisbalázs Mária | magyar(8.o) | |
8. | Iványi zsófia | magyar | |
9. | Péter Irén | angol, matematika | |
10. | Veres Judit | 8. osztály | matematika, informatika |
11. | Vizsoli Mária | 7. osztály | testnevelés |
Alsó tagozaton tanítók névsora
1. | Sirola Sarolta | osztályfőnök 1. osztály |
5.o. rajz, etika |
2. | Manhercz Istvánné | osztálytanító | |
3. | Baktai Erika | osztályfőnök 2.osztály |
4.o; 8.o. etika |
4. | Ugrai Judit | osztálytanító | 2.o,3.o,7.o etika |
5. | Lőrincz Ferencné | osztályfőnök 3.osztály |
|
6. | Havasiné Tót Anita | osztálytanító | |
7. | Tóthné Kovács Erika | osztályfőnök 4.osztály |
2.; 3.;4.o néptánc |
8. | Csöppüs Szilvia | osztálytanító |
6.; 7.;8.o. rajz, 1.o. néptánc |
Iskolai munkát segítők:
Hegede Anita | iskolatitkár |
Biró Katalin | pedagógiai asszisztens |
SzentnerAnikó | pedagógiai asszisztens |
Kapuvári György | tanulószoba 7-8.osztály |
Közalkalmazotti tanács tagjai
Vizsoli Mária
Ugrai Judit
Csöppüs Szilvia
Mínőségértékelő csoport (BECS)
Vígh Krisztina | Intézményvezető |
Kőhalmi Katalin | Intézményvezető-helyettes |
Védőnő: | Gonda Zsoltné, Kati néni |
Iskolaorvos: | Dr. Báthori Éva |
Pszichológus: |
Müller-Kis Adrienn |
Fejlesztő pedagógus: | Kóhalmi Katalin |
Fejlesztő pedagógus: |
Vizsoli Mária |
Gyógypedagógus |
Kun Zsuzsa Elekes Dorottya Dallos Dóra |
Tisztségviselők
Igazgató | Vígh Krisztina |
Igazgatóhelyettes | Kőhalmi Katalin |
Csepeli Hirmondóval kapcsolattartó | Kőhalmi Katalin |
Alsó tagozatos munkaközösség vezető | Lőrincz Ferencné |
Humán tárgyak munkaközösségének vezetője | Kondor Ágnes |
Reál tárgyak munkaközösségének vezetője | Veres Judit |
Iskolai honlap készítője | Veres Judit |
Pályaválasztási felelős | Veres Judit |
Osztályfőnöki munkaközősség vezető | Manhercz Istvánné |
Vezető testnevelő | Vizsoli Mária |
Gyermekvédelmi felelős | Manhercz Istvánné, Baktai Erika |
Balesetvédelmi felelős | Vizsoli Mária |
Munkavédelmi felelős | Vizsoli Mária |
Tűzvédelmi felelős | Vizsoli Mária |
AV felelős | Fórizs Zoltán Örs |
Diákönkormányzat vezetője | Baktai Erika |
ÖKÖ koordinátor, környezetvédelmi felelős | Baktai Erika, Fóris Zoltán Örs |
Könyvtáros | Fóris Zoltán Örs |
Tankönyvfelelős | Fóris Zoltán Örs |
Ünnepélyek rendjéér felelős | Testnevelők, rendező |
Minőségbiztosításért felelős | Vígh Krisztina és Kőhalmi Katalin |
Királyerdei Műv. Házzal kapcsolattartó | Ugrai Judit |
Fővárosi színházakkal kapcsolattartó | Tóthné Kovács Erika és Csöppüs Szilvia |
Iskola arculatáért, dekorációjáért felelős | Csöppüs Szilvia, Bíró Katalin, Szentner Anikó |
Közalkalmazotti Tanács elnöke | Vizsoli Mária |
Osztályok
Botos Viktória |
Fancsali Zétény |
Dobrocsi Livia |
Horváth Antónió |
Horváth Larina |
Krum Iván |
Kücsön Amina |
Kücsön Panna |
Molnár Máté |
Müller Dorottya |
Princz Richard |
Purthal Ármin |
Rácz Attila |
Szabó-Hézsai László |
Szalai Áron |
Tank Mátyás |