Határtalanul beszámoló
2024.05. 13-17. a Határtalanul Pályázat (Meggyes Rita_HAT-KP-1-20231-001793)
Tengerre Magyar!
2024. május 13-án indultunk el Horvátországba a "Határtalanul" program keretében szervezett kirándulásra. A Barangoló digitális tartalomtár segítségével felkészültünk a kirándulás
magyar vonatkozású tudnivalóiból. (https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli#). Hetedik osztályos diákokhoz négy hatodikos fiú is csatlakozott. Úti célunk Kraljevica volt, ahol az első négy napot töltöttük egy gyönyörű környezetben fekvő és kissé szocreál stílusú szállodakomplexumban, amely lenyűgöző kilátást nyújtott a tengerre.
Megérkezésünk után a szállás elfoglalását követően azonnal belevetettük magunkat a tenger habjaiba. Sok gyerek most látta először a tengert, és kóstolta meg a sós tengervizet, miközben labdáztak, vagy csak élvezték a víz hűsítő hullámait.
Az út során számos érdekes helyet és nevezetességet látogattunk meg. Az első napra egy hosszabb kirándulást terveztünk Fiuméba (Rijeka) és Abbáziába (Opatija). Ez a két város egykor Magyarországhoz tartozott. Rijekában - a pezsgő kikötővárosban - megnéztük a várat, a régi magyar színházat, a Hajózási Múzeumot, a kikötőben található csepeli gyártású bakokat és az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó látnivalókat.
Ezután a festői szépségű Abbáziába utaztunk, ahol megcsodáltuk a város gyönyörű nevezetességeit, botanikus kertjét és tengerparti sétányát. Egy évszázaddal ezelőtt ezen a sétányon nemcsak magyar turisták andalogtak, hanem híres hazai személyiségek és lakosok is.
Másnap a festői szépségű Krk-szigetre utaztunk, átkeltünk a Krk-hídon. A szigeten magyar vonatkozású látnivalók után egy pizzázás következett, majd a napot egy kis fürdőzéssel zártuk.
A gyerekek vacsora után játékkal mulatták az időt és ismerkedtek a szintén Határtalanul utazáson részt vevő iskolai csoportokkal.
Negyedik napon sajnos pakolnunk kellett és szomorú szívvel elhagytuk szállásunkat, majd Csúza felé vettük az irányt. Útközben bejártuk a Kopácsi rétet, számos különböző állat és növényfajt látva. Az esti órákban megérkeztünk Csúzára a Piros csizma fogadóba. Miután lepakoltunk csomagjainkat, egy helyi szőlősbirtokra és borászatba mentünk, ahol megismerkedtünk a térség boraival és a borkészítés rejtelmeivel.
Pénteken meglátogattuk a helyi iskolát, ahol átadtuk ajándékainkat és megcsodáltuk, hogy mennyire szépen ápolják a magyar hagyományokat és mennyire szeretik Magyarországot. Egy híres emberrel is találkoztunk, aki sokat segít a falu lakóinak, valamint egy katolikus templommal is megajándékozta őket. Ezután Eszékre látogattunk, ahol a Dráva partján sétálva jutottunk el a város központjába, amely a régi várfalon belül helyezkedik el. Megnéztük a nagy templomot és a szecessziós palotákat. Sétánkat egy fagyizással zártuk.
Sajnos elérkezett a pillanat, amikor buszra kellett szállnunk és búcsút kellett intenünk Horvátországnak.
Minden nap új élményekkel gazdagodtunk, felfedezve a magyar kultúra és történelem azon részét, amely elszakadt tőlünk. A tengerparti séták és a közös programok még inkább összekovácsolták a csapatot. Az esti beszélgetések és játékok jó hangulatban teltek, és sok új barátság szövődött. A kirándulás végére nemcsak élményekkel, hanem új ismeretekkel is gazdagodtunk, amelyeket szívesen osztunk meg az otthon maradottakkal.
Ez a "Határtalanul" kirándulás mindannyiunk számára felejthetetlen élmény marad, és már alig várjuk a következő alkalmat, hogy újra együtt fedezhessük fel a világot.
Szárcsa Általános Iskola 7. osztályos tanulói.
2023.04. 17-20. a Határtalanul Pályázat(HAT-KP-1-2022/1-000449)
Határtalan kirándulás 2023.04.17-20.
Április 17-én reggel kezdetét vette a négy napos kalandunk Szlovákiába. Kicsit fáradtan, de izgatottan utaztunk Pozsonyig.
Az egykori magyar főváros kötelező látványosságaitól kezdve a hajdan is és a mai napig elismert Bartók Béla lakhelyéig mindent láttunk. Az idegenvezetőnk mesélt az itt tartott országgyűlésekről is, amelyeknek fontos szerepe volt a történelemben.
Meglátogattuk a Pozsonyi várat, mely sok kárt szenvedett az évszázadok során, de 1956. és 1964. között átépítették.
Elsétáltunk a koronázó Szent Márton székesegyházba is. Ez Pozsony legjelentősebb római katolikus temploma. Műemlék, a Pozsonyi vár után a legkeresettebb turisztikai látványosság.
Egy kisebb buszút után megérkeztünk Dévénybe.
Felkerestük az apácatornyot, és felidéztük a két fiatal szerelmesről szóló legendát.
Ezt követően Modorban álltunk meg, ahol tettünk egy sétát a régi, tradicionális szőlészeti településen.
Délután Vöröskő várához utaztunk, ide is kötődik egy história, ami a vár hollétét határozta meg.
A 16. századtól a Pálffy család tulajdonában állt 1945-ig. Ezután nyugovóra tértünk kipihenve a nap fáradalmait, izgalmait.
A reggeli után felkerekedtünk és megkezdtük az utunkat Nagytapolcsány várához. A kastélyon belül sétálva gyönyörködhettünk a kastély szépségeiben. Legkiemelkedőbb látványossága a főtorony és az erődítmény.
Nagytapolcsánytól tovább indulva Bajmóc várához vezetett utunk. A 13. században épített várkastély egy igen fontos udvarház volt, hiszen Mátyás király országgyűléseinek is helyszíne volt, valamint sok fontos döntést hozott meg az uralkodó kedvenc hársfája alól, amit a legenda szerint még Csák Máté ültetett 1301-ben.
A harmadik napunkon Nyitra városát tekintettük meg. Ellátogattunk a Nagyboldogasszony-szoborcsoporthoz, másnéven Fogadalmi pestisoszlop. Esterházy Imre állítatta az egy évvel korábban befejeződött pestisjárvány, és azok emlékére, akik abban életüket vesztették.
Megnéztük az UNESCO Világörökség részét képző Selmecbánya városközpontját, megcsodáltuk a Szent Katalin templomot, elsétáltunk a Bányabíróság mellett, és felkerestük Petőfi Sándor emléktábláját.
Az utolsó napunkon a körmöcbányai pénzverdét is meglátogattuk. Már Mátyás király idejében itt verték az aranyat. A pénzverde csaknem 700 éve működik. Besztercebánya volt a következő megálló, ahol tettünk egy sétát a Mátyás által felvirágoztattott városban. Hazafelé megálltunk egy magyar iskolában, ahol körbevezettek minket, meséltek nekünk az iskoláról, és megnéztünk egy előadást, amit a drámaszakkörösök állítottak össze nekünk.
Egy életreszóló élményben volt részünk, sok érdekes dolgot tudtunk meg a régi Magyarországról, gyönyörű helyeket láttunk, és nagyon jól szórakoztunk. Írta Müller Dorottya
2022.05. 10-14. a Határtalanul Pályázat(HAT-20-01-0683)
2022.05.10-14.ig a Határtalanul Pályázat(HAT-20-01-0683)keretében idén is utazhattak iskolánk 8. osztályos tanulói, kivételesen mivel a pandémia miatt előző évben elmaradt. Ebben az évben a Erdélybe látogattunk el, utazásunk „ Budapestről kalandozások Székelyföldre „ címet viselte. Az ötnapos út során nagyon sok szép városban voltunk, megismerkedhettünk a helyi szokásokkal, egy-egy város történelmi múltjával és betekintést kaptunk a magyarságra vonatkozó múltbéli érintettségről.
1.nap
Első megállónk Nagyváradon, Partium központjában volt. A városnézés során megtekintettük az1800-as évek leégett barokk épületek helyén épült szecessziós városrészeket. A Holnaposok szoborcsoportnál az idegenvezető beszélt Ady és a Holnap irodalmi társaság idejében zajló pezsgő irodalmi életről. Átsétálva a Körösön, rövid felfrissülés után a Király-hágón, a történelmi Erdély kapuján átutazva érkeztünk Kolozsvárra, a „kincses városba” utazunk, ahol a történelmi központban sétáltunk: Mátyás király szülőházát és szobrát és a Szent Mihály templomot látogattuk meg. Gyergyószárhegyre érve meleg vacsorával vártak a szálláshelyünkön.
2.nap
Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós templomban ismerkedtünk a szent életével, a város lakosainak szokásait, és a helyi iskola történetét hallgattuk meg. Ezután a gyergyószárhegyi Lázár kastélyt tekintettük meg, ahol Bethlen Gábor, Erdély fejedelme töltötte a gyerekkorát. A Gyilkos-tóhoz menet a buszban a székelyek és a tó történetét hallgattuk meg az idegenvezető tolmácsolásában, ahol a legendás és a valós történet is előkerült. Különlegessége, hogy több mint 150 éves farönkök állnak ki a vízből Onnan utazás a Békás szorosba, ahol 200-300 méteres sziklák között sétáltunk. Visszautazunk Gyergyószárhegyre, a szálláshelyre.
3.nap
Első úti célunk a Szent Anna-tó, és a Mohos tőzegláp különleges faunájának megtekintése volt, majd Kézdivásárhely felé vettük az irányt, ahol megnéztük az Incze László Céhtörténeti múzeumot és a népviseleti kiállítást, és megismerkedtünk a céhváros történelmével. Madéfalván a „siculicidiumnak” is elnevezett, madéfalvi vérengzésben elesettek emlékére állított szobor előtt tisztelegtünk. Az emlékhelyen mindenki megjegyzett egy neki tetsző kopjafán álló idézetet, nevet, tisztelettel adózva ezzel is a hősök előtt. Csíksomlyóra utazva a csodatevő Szűz Mária szobrát néztük meg a kegytemplomban, ahol magunk is meghatottan vittük kéréseinket a Szűzanya elé. Hazafelé énekelve éltettük a magyarságunkat.
4. nap
Ezen a napon Sóvidék nevezetességeivel ismerkedtünk meg: Szovátán a Medve-tó partján sétáltunk, Parajdon a sóbányát látogatjuk meg. Parajdon maradva megnézzük a Sószorost, ahol különböző sóformációkat láttunk és sós forrásokat kóstoltunk. Ezt követően sétálunk Korond főutcáján az állandó kirakodóvásárban. Tovább utazva Farkaslakára, Tamási Áron síremlékénél tisztelegtünk. Megismerkedtünk a székely kapu jellemző motívumaival, és megtanultuk a székely himnuszt is. Következő megállónk Székelyudvarhely, ahol a központban sétálunk. A gyerekeknek feladatokon keresztül kellett felfedezni a várost, és megkeresni a Vasszékelyt, ahol a találkozási helyünk volt a visszainduláshoz. A buszon a szálláshely felé a csoportok beszámoltak arról, hogy mit sikerült felfedezniük a nagyrészt magyarlakta településen. A feladat során a helyieket kellett megkérdezniük a nevezetességekről, és a szoborparkban ábrázolt magyarokról. Az utolsó este szálláshelyünkön egy kis rögtönzött búcsúestet is tartottunk, ahol elbúcsúztunk az út során megismert székely barátainktól.
5.nap
Összecsomagolás és reggeli után a Maros-mente irányába indultunk haza. Első megállónk Marosvécsen volt Wass Albert síremlékénél. Majd Szászrégenen átutazva Marosvásárhely központjával ismerkedtünk meg: Kultúrpalota, Rózsák tere. Egy tanárunk érintettsége miatt az elmúlt napokban és ezen a napon is sokat mesélt a forradalom idején átélt élményekről és tapasztalatokról, így első kézből hallhattunk hangulatjelentést a Marosvásárhelyről elindult 1989-es forradalomról, és annak következményeiről. A következő, és egyben utolsó megálló a Király–hágón volt, ahol még egyszer megnézhettük, búcsúként Erdély hegyeit. Utunkat folytattuk a határátkelőhöz, onnan az esti órákban érkeztünk haza.
2022.04. 04-07 a Határtalanul Pályázat(HAT-KP-2021/1-000257)
Lassan hivatalosan is lezárul a 2021-2022-es tanév, és végzős diákként kezdik meg a tanévet hetedikeseink. Idén abban a szerencsés helyzetben lehettünk, hogy az elmúlt évek pandémiás időszakát magunk mögött tudva, lehetőségünk nyílt a Határtalanul! program keretében egy nagyszerű, négy napos kiránduláson részt venni. Az utazás során Szlovénia és Horvátország olyan magyar lakta településeit és nevezetességeit kerestük fel, mint a Muravidék kincsei és a hetési tájegység, látogatást tettünk a Zrínyiek és az Erdődy grófok birodalmában. A gyerekek számára – talán joggal – a legemlékezetesebb pillanatok a „Magyar Tengerpart” –on, Lovrantól Fiumén át Abbáziáig, eltöltött idő marad.
2018
2018.10.01-03.ig a Határtalanul Pályázat keretében idén is utazhattak iskolánk 7. osztályos tanulói. Ebben az évben a Felvidékre látogattunk el, utazásunk „A felvidéki bányavárosok és Szepesség „ címet viselte.
Testvériskolával első közös program
Az elmúlt esztendőben megkeresett bennünket a Tiszaföldvári Homoki Általános Iskola, azzal a céllal, hogy a mi iskolánkkal”testvériskolai kapcsolatot” szeretne kialakítani. Mindkét intézmény hasonló oktató- és nevelő munkát végez a mindennapokban. Mi örömmel fogadtuk az új lehetőséget, mert úgy gondoljuk a tantestületünk és tanítványaink egyaránt nyitottak az újdonság felé.
2018 márciusában a homoki Általános Iskolások a program keretén belül megtették hozzánk az első látogatásukat. Egy közös, jó hangulatú nap során megismerkedtek iskolánkkal, részt vettek egy közös sportvetélkedőn, majd közösen ellátogattunk a Fővárosi Nagy Cirkuszba, ahol megtekintettük a Ludas Matyi című előadást. A gyermekek nagyon jól érezték magukat ezen a napon. Izgatottan készülünk a folytatásra.