Fővárosi Állat- és Növénykert
Iskolánk minden osztálya élménydús napot töltött az állatkertben csodaszép őszi időben.
Mindenki talált kedvencet magának.
"Gyere bringával az iskolába"
Igazán szerencsés helyen van iskolánk a Duna-part közelében. Ma is sokan érkeztek biciklivel a "Gyere bringával a suliba" program keretében. A testnevelés órákon a biztonságos közlekedés szabályainak átbeszélése után ügyességi pályán próbálhatta ki magát mindenki.
Kertbarát iskola
Idén tavasszal iskolánkban több olyan eseményt szerveztünk, mellyel tanulóink megtapasztalhatták a kertészkedés örömét. Nagy örömünkre a szülőket és nagyszülőket is sikerült bevonnunk a virágmag csereberébe, illetve a virág- és palánta vásárba.
Március elejétől minden tanuló részt vehetett a paradicsom palánta ültetésbe, melyből reményeink szerint nyár közepére már termőképes növénykét tudnak kinevelni kis kertészeink. Március közepén virág- és zöldségmag csereberét hirdettünk, melyen főként az első osztályosok mutattak nagy aktivitást.
Április elejétől virágmagok ültetésébe vontuk be a gyerekeket és elkezdtük az iskolai virágoskertek megújítását.
Te szedd!
2023.04.25-én iskolánk közel 40 gyermekkel részt vett a Te Szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért programban. A fiatalok lelkesen tisztították meg a Kis-Duna-part környékét és iskolánk udvarát az elhagyott hulladéktól.
Göncölj a Földért!
Újabb sikeres együttműködést sikerült iskolánknak lebonyolítani a Sulizsák akcióban.
Köszönjük a családoknak és a pedagógusoknak a sok összegyűjtött ruhaneműt, 495 kg lett a jelenlegi gyűjtés mérlege. Ezzel nem csak a környezettudatos magatartást erősítjük meg, de még iskolánk alapítványát is támogatjuk. Reméljük, hamarosan sikerül újra megszervezni, és lesz folytatása az akciónak.
Klímavédelmi vetélkedő
Klímavédelmi tanulmányi versenyt rendeztek február 2-án a Királyerdei Művelődési Házban. A tanulmányi verseny fókuszában a klímavédelem és klímaváltozás témakörében megszerzett tudás bővítése, rendszerezése állt. A kérdések a klímaváltozás globális kihívásaival, a mindennapi életünkre gyakorolt hatásaival is foglalkoztak. A versenyen a csepeli általános iskolák felső tagozatosai indulhattak. A kétfordulós vetélkedő első körében a diákok egy online tesztsort töltettek ki egyénileg, az iskolai tanóra keretében. A második fordulóba a teszten a legjobban teljesítők jutottak tovább, itt már 5 fős csapatokat alkotva képviselték az iskolákat. A járvány erősen befolyásolta az induló csapatok számát, az interaktív vetélkedőn végül hét iskola mérhette össze tudását. A szoros küzdelemben a "Szárcsajok" csapat a II. helyen végzett.
Nagyon büszkék vagyunk az iskolánkat képviselő lányokra és felkészítő tanárukra Fóris Zoltán Örs tanár úrra.