Luca napi csere-bere. Karácsonyi kézműves foglalkozás.
Szombaton különleges programmal vártuk diákjainkat iskolánkban. Reggel egy órán keresztül zsibvásárt tartottunk, melyre a diákok régi vagy nem használt játékaikat, könyveiket hozhatták be az iskolába és cserélhették el egymást közt. Kilenc órától pedig a délelőtt egy nagyszabású kézműves programmal folytatódott. Hat helyszínen készíthettek a gyerekek ajándékokat maguknak és családtagjaiknak. A délelőtt nagyon jó hangulatban telt, sok szép ajándék készült.


Ágota Alapítvány
Idén is csatlakozott iskolánk egy adománygyűjtő programhoz. Decemberben az Ágota Alapítvány gyűjtéséhez csatlakoztunk, melyben csokoládét hozhattak be a gyermekek és juttattuk el rászoruló családokhoz, kórházban fekvő gyermekekhez. Összesen 70 tábla csokit sikerült gyűjtenünk, mellyel nagy örömet okoztunk az érintett családoknak az alapítványon keresztül.
Tök jó hét
A 2019. november 4-8. között rendeztük meg TÖKjó hetünket az alsó tagozaton. A novemberi – különösen a Márton-napi – hagyományok, a tökfaragás, lámpáskészítés, éneklés is szerepet kaptak a hét folyamán. A tanórákon a hagyományokat elevenítettük fel, játszottunk, legendákat, meséket olvastunk, gyűjtöttünk mondásokat, rajzoltunk, kézműveskedtünk, felhasználva a háztartásban keletkezett hulladékokat. A projekthéten született alkotásokat kiállítottuk: születtek töklámpások, tökkoszorúk, szakácskönyv, rajzok, festett lámpások. A jól végzett munka örömére a hét utolsó estéjén használatba vettük a magunk készítette lámpásokat, és a szülőkkel együtt szürkületkor lámpás felvonulással, énekelve emlékeztünk meg Szent Mártonról.



"Nyári élmények"
A „Nyári élmények” rajzverseny díjazottjai
| 1. hely Tóth Orsolya 1.o. Orosz Dóra 1.o. Tok Balázs 3.o. Kelemen Zsófia 5.o. |
2. hely Vangyia Eszter 1.o. Bálint Adina 3.o. Szabó Bence 5.o. |
3. hely Sinka Emma 1.o. Dockery Emma 3.o. Hartai Botond 3.o. Jósvai Dominika 5.o. |
Örülünk, hogy sok szép élményben volt részetek a nyáron.
Köszönjük a sok szép rajzot!
Az aradi vértanúkra emlékeztünk
„Őszi napnak mosolygása
Őszi rózsa hervadása
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre
Hol megváltott - hősi áron-
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom”
(Részlet Ady Endre Október 6. című verséből)
Október 7-én iskolai ünnepély keretében emlékeztünk meg az 1848/1849-es szabadságharcot követő megtorlás mártír főtisztjeiről, az aradi vértanúkról. Az 1849. október 6-án kivégzett honvéd tábornokok a mai napig példaképeink lehetnek hűségből, bátorságból és hazaszeretetből.
Az ünnepi műsorban a hatodik osztályból Kücsön Alexander, Kőszegi Barnabás, Müller Nóra, Fancsali Zengő, Katona Lilla, Tary Vivien, Oravec Petra, Stumphauser Gréta, Matthews Joseph és Köböl Márk szerepeltek.
Tanévnyitó
A 2019/20-as tanévet hagyományainkhoz híven a 2. osztályosok műsora nyitotta. Néhány kedves hangulatú,iskolába hívogató verssel igyekeztünk kis elsőseink szorongását feloldani. Ünnepségünket egy vidám,zenés produkció zárta.Ezután az igazgatónő /Kriszti néni/ Bátorító szavakat intézett az iskola legkisebbjeihez és megnyitotta az új tanévet.
