"Bolond" Ballagás

A korábbi évek hagyományaihoz visszanyúlva, az idei végzős nyolcadik osztályos diákok megtartották a ballagási előkészületeket, a bolond ballagást. Ez az alkalom nem is lehetett volna máskor, mint április elsején, a tréfák napján. Az alkalomra saját maguk által írt verssel készültek, melyet minden osztályban elszavaltak.
Családi nap
2015. június 06.
Június 06-án (szombaton) 9 és 13 óra között ismét megrendezzük iskolánkban a CSALÁDI NAPOT. Minden szülőt és gyermeket szeretettel várunk főző versenyünkön és a családi olimpiai játékokon. A részletes program az aulában kihelyezett plakátokon, illetve iskolánk honlapján olvasható.
Fák, madarak és egyéb állatok napja
Május 11-én került megrendezésre iskolánkban a „Fák, madarak és egyéb állatok napja” elnevezésű program. 10 órától egy állatvédő testület, a Tetovált Állatmentők tartottak előadást a gyerekeknek a felelős állattartásról, állatvédelemről.
Nemzeti Összetartozás Napja
Június 4.
2010 óta ünnepeljük ezt a napot, mely a magyar történelem tragikus, szomorú eseményére a trianoni békeszerződésre emlékeztet minket, és arra, hogy több millió honfitársunk él Magyarország határain kívül, akik lassan 100 éve sokszor ellenséges környezetben is őrzik anyanyelvüket, kultúrájukat. Ünnepi műsort készítettünk az iskolában, mely sok-sok képpel, szép versekkel és dalokkal felidézte a történelmi Magyarország szépségeit és bemutatta azt, hogy milyen rengeteg értéket halmoztak fel őseink a Kárpát-medencében.

"Határtalanul"-Erdélyben

Programja keretében iskolánk hetedik osztályos diákjai Erdélyben kirándulnak 2015. május 4-7. között.
Az utazás célterülete: Erdély, Székelyföld irodalmi és történelmi nevezetességei.
Nyári tábor
Iskolai nyári tábor Balatonszemes 2014. június 30.- július 5.

Elkezdődött ismét egy új tanév.
Ezekben a napokba jó visszaemlékezni a nyári élményekre, kirándulásokra, táborozásokra. Júniusban a vakáció számunkra is egy balatoni nyaralással kezdődött. Iskolánk nyári tábora vitorlát bontott, irány a Balaton!
A nyaralásunk első állomása Kápolnapusztai Bivalyrezervátum felfedező sétája volt. Itt megtekintettük a kiállítást, sétáltunk a tanösvényen, kilátóba másztunk fel és távcsővel kémleltük az állatokat. Ezt követően megérkeztünk Balatonszemesre a „Garden Panzióba”, amely egész héten a szállásunk volt. A következő napokban kis csapatokban fedeztük fel a település nevezetességeit (Latinovits Zoltán Emlékmúzeumát, Posta Múzeumot, Kikötőt, a temetőt, a katolikus templomot, a kápolnát, ahol tábori miséket tartanak, a Bagolyvár épületét, a balatoni sétányt). Részesei voltunk utcabálnak, naplementének. A hét folyamán nem hiányozhatott a tábor hangulatából a közös bográcsozás, a csapatok közötti vetélkedő, a tánc, a sport és természetesen a mindennapi fürdőzés a Balatonban. A Balaton partján az órák vidáman teltek sokat fürödtünk, játszottunk a vízben és a parton egyaránt (röplabda, foci, hinta és mászóka), fára másztunk, lángost és fagyit ettünk, sokat nevettünk.
A kalandokban bővelkedő hét gyorsan eltelt, élményekkel telve érkeztünk haza.

