Juniális
Iskolánk hagyományihoz híven a tanév zárásaként, június másodok hetében tartjuk a Juniálist, a gyermeknapot. Az idei esztendőben ennek keretében tartottuk meg az iskolai záró diák önkormányzati gyűlésünket is. ahol felelevenítettük tanulóink sikereit, a tanév iskolai-, kerületi-, budapesti- és országos versenyek eredményeit. Iskolánk több diákja a délutáni szabadidejében egyesületi keretek között sportol, így az ő munkásságukat diaképeken keresztül mutattuk meg. A sok-sok szép eredmény ismertetése között tehetséges tanulóink tették színesebbé a programot:
Bene Vivien (6. o.) fuvola, Hegedűs Kristóf (2. o.) trombita, Gere Georgina és Kalmár Dominika (4. o.), rock end roll tánc, Damm Betti furulya, Száz András (3. o.) vers, Oláh Csillag Virág (3. o.) versenytánc, Cseszkó Hajnalka (7. o.) karate bemutató, Ádám Gabriella (3. o.) Hip-hop tánc, Rezsonya Ramóna (6. o.) fuvola
A diákok szavazata alapján az ide tanév „Év diákja” Pató Anna (8. o.) lett.
A tanévet szeptemberben a „nyári Olimpia” hangulatával kezdtük, a tanév zárásaként a „Mi olimpiánk” címmel játékos olimpiai küzdelmet rendeztünk a gyermekek számára:
- Az iskolai diákjaiból 14 csapatot hoztunk létre (vegyes korosztály- második osztályos diáktól egészen a nyolcadik osztályos diákig).
- A csapatkapitányok egy kalapból kihúzták annak az országnak a nevét, amelyet a verseny ideje alatt képviseltek (Amerikai Egyesült Államok, Mexikó, Németország, Egyiptom, Anglia, Ausztrália, Magyarország, Franciaország, Oroszország, Brazília, Argentína, Kína, Görögország, Ausztria)
- Majd egyenként az ország tábla mögött felsorakozva bevonultak a sportolók a sportpályára, miközben a bevonuló buzdító zenét hallhattuk.
- Az „év diákja” Pató Anna meggyújtotta az olimpiai fáklyát, majd az ünnepélyes „Mi olimpiánk” megnyitót követően a csapatok átvehették a menetlevelüket és rövidesen kezdetét vette a vidám versengés.
- 13 helyszínen mérették meg magukat a csapatok:
/Talicska Rallye, Létra Maraton, Zsákban futás, Rönkhajítás, Célba dobás, Szétválogató, Erőpróba rúddal, Labdavezetés hokiütővel, Darts, Mocsárjárás, Ping-pong zsonglőr, Gólyaláb, Rókavadászat/.
- A versengések végeztével a dobogó előtt felsorakoztak az eredményhirdetésre az „országok” képviselői, ahol Marika néni által készített mézeskalács érmeket vehették át a helyezettek. Miközben az országra jellemző dallamok csendültek fel a hangszóróból
További képek...
