Szárcsa Általános Iskola

Iskolánk elmúlt 60 éves!

60

Köszönet

Weblapunk megjelenését a
SzerverPlex.hu Kft biztosítja!

Képek

  • Tanévnyitó
  • 2011 Tanévnyitó ünnepség
  • 2011 1. osztáy
  • 2012 Farsang
  • 2012 Madarak, fák napja

Királyerdei Szárcsa Alapítvány

Adószáma: 18047950-1-43

Köszönjük, hogy adója 1%-val támogatja iskolánk alapítványát.

Országos történelemverseny (2012.03.12.)

Hadak villáma országos történelemverseny
4. helyezés

A Lakiteleki Népfőiskola szervezésében országos történelemversenyen vettek részt iskolánk diákjai. A verseny főként a török elleni harcoknak, illetve a 1301 és 1699 közötti időszak politika és művelődéstörténetének ismeretét kívánta meg. A versenyen 119 csapat indult szerte az országból, sőt a határokon túlról is akadtak versenyzők. Előzetesen három nehéz feladatlapot kellett magas színvonalon megoldanunk és visszaküldenünk, és ezek összesített eredményeiből végül 20 csapat került a március 12-13.-i középdöntőbe, majd döntőbe.

Sajnos, amikor kiderült, hogy döntőbe jutottunk, az is világossá vált, hogy a mi csapatunkban két versenyző lesz „csak” (a többi csapat háromtagú volt), Szélig Krisztián és Tóth Ákos. Ők vállalták a nagy megmérettetést és az utolsó hetekben nagyon sokat készültek. A legnehezebb az volt, hogy csak homályos sejtéseink voltak a verseny szervezőinek elvárásiról, mivel szakirodalom, ami alapján készülhettünk volna, nem volt. Volt viszont utalás arra, hogy művészettörténet, irodalomtörténet és zenetörténet is szerepel majd a feladatok között. Így hallgattunk zenét, néztünk a Nemzeti Galériában festményeket, tanultuk Brodarics István és Galeotto Marzio magyar vonatkozású műveinek tartalmát, mint kötelező forrást, és nagyon elfáradtunk.
lakitelek1.jpg
Március 12-én a Csepeli Önkormányzat jóvoltából külön kisbusszal utazhattunk Lakitelekre (a kerületből négy csapat is bejutott a legjobb 20 közé), ahol igen kellemes szállást biztosítottak a verseny szervezői. A délutáni írásbeli fordulón kiderült, bejutottunk a másnapi döntőbe. Hogy ne unatkozzunk, éjszakára is kaptunk feladatot (Már meg se lepődtünk…), Galeotto írása alapján egy jelenetet kellett kidolgoznunk és bemutatnunk. Mi egy olyan jelenetet választottunk, amiben Ákos egy udvari bolondot játszott, aki versikében fűt-fát hazudozik Mátyás királyról a jutalom reményében. Mátyást persze Krisztián személyesítette meg. A vers egész jól sikerült, mindenki szórakoztatására, ím, közreadjuk.
lakitelek2.jpg
Másnap a döntőn nagyon lelkesek és ügyesek voltak diákjaink, így sikerült a 4. helyen végeznünk. A feladatok nehezek voltak, a többi csapat pedig szintén jól felkészült, így minden dicséret megilleti Ákost és Krisztiánt, akik a legjobb budapesti eredményt érték el.

Köszönjük fiúk!
Kondor Ágnes történelemtanár

Kerületi történelemverseny (2012.02.23.)

Mátyás király és kora
kerületi történelemverseny

1. helyezés

Február 23-án a Mátyás király Általános Iskolában versenyeztek iskolánk hatodik és hetedik osztályosai egy olyan kerületi történelemversenyen, melynek előzetes feladatai is voltak. Októbertől januárig készítettük és küldtük el a szervezőknek a reneszánsz divatkatalógust, Mátyás király lakomájának menüsorát, a díszes iniciálét, Mátyás király nevében a budai kutyavásárra szóló meghívót, a fegyvereket, illetve a kellékeket, melyeket később a versenyen bemutattunk.
Kép0505.jpgKép0507.jpg

Sok lelkes diák segítette a szép rajzok és tárgyak elkészítését, a felhívások megfogalmazását. A későbbi versenyzőkön kívül köszönjük Born Kitty (8.o.), Cseke Kata (8.o.), Szécsényi Viki (7.o.), Peák Rebeka (6.o.), Oláh Szebasztián (6.o.), Molnár Vivienn (6.o.) és Ujfalusi Viki (6.o.) munkáját. A hosszú felkészülési időszakban különösen Gladkov Nikolett, Cseszkó Hajnalka, Bene Márk és Dombi Patrik nyújtott kimagasló teljesítményt.
Kép0509.jpgKép0510.jpg
Végül mégis majdnem lemaradtunk a versenyről egy tévesen kiküldött tájékoztató miatt. Sajnos, épp influenzajárvány közepén voltunk, így több versenyzőnk is lebetegedett, de hála néhány lelkes diáknak, sikerült őket helyettesítenünk. A vetélkedő számunkra nagyon jól alakult, minden versenyszámban jól szerepeltünk és végül megnyertük a versenyt a Kazinczy és a Katona Általános Iskola diákjai előtt.

 

A győztes csapat tagjai voltak:
6. osztályosok: Bene Márk, Cseszkó Hajnalka, Dombi Patrik, Gladkov Nikolett, Mekki Slim, Sára Gergő, Zóna Kristóf
7. osztályosok: Csillag Richárd, Kurucz Vivien, Nagy Dorottya, Szélig Krisztián

 

Minden versenyzőnek gratulálunk!

Kerületi informatikaverseny (2012.02.06.)

KERÜLETI INFORMATIKAI ALKALMAZÓI VERSENY
2012.február 6-8.


Iskolánkat a kerületi versenyen a következő tanulók képviselték: Bene Márk 6. osztály, Szélig Krisztián és Tóth Ákos hetedikesek tanulók, illetve Born Kitti 8. osztályos tanuló. A versenyt a Jedlik Ányos Gimnáziumban tartották meg 2012.február 6-8. között.
Az eredményhirdetésre, 2012.február 14-ére minden résztvevő tanulót és felkészítő tanárát meghívták, minden tanuló könyvjutalmat, és a helyezettek értékes ajándékokat is kaptak.
Born Kitti II. helyezést ért el Táblázatkezelés- Excel-kategóriában.

 

Április 16-18-a között megrendezendő 21. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyen, Born Kitti képviseli iskolánkat, illetve a kerületet.
A verseny idei témái:
– Olimpiai játékok
–Magyar mesék, meseírók
A tanulók három különböző területen mérik össze tudásukat, ezek összteljesítménye határozza meg a fővárosi verseny végeredményét.
A három terület a következő:

  1. gyakorlati feladat számítógép mellett
  2. elméleti teszt
  3. pályamunka elkészítése és megvédése

A versenyzők felkészítő tanára Veres Judit

Kerületi Matematika Verseny (2012.03.28.)

2012.március 28-án részt vettünk a Jedlik Ányos Gimnáziumban megrendezett kerületi matematika versenyen. Iskolánkat három tanuló képviselte: Bánfalvi Béla és Csapó Krisztián 5.osztályos tanulók, illetve Szélig Krisztián 7.osztályos tanuló.

2012.április 4-én részt vettünk az ünnepélyes eredményhirdetésen, Szélig Krisztián 6. helyezést ért el.

Felkészítő tanár:Veres Judit